Történelem

A II. században épült, Limes Romanus nevén ismert védővonal a Garam-torkolat vidékén is húzódott, fontos átkelési pontja volt az Anavum nevű település. A Garam-torkolatot Marcus Aurelius, a rómaiak filozófus császára jegyezte el az írott történelemmel. Marcus Aurelius hét ízben viselt hadjáratot a Dunától északra fekvő területet megszálló germán törzsek ellen, mire sikerült e törzseket megtörnie (170 és 180 között). A fegyvernyugvás röpke óráiban a Garam partján születtek meg az ókori sztoikus gondolkodás legszebb vallomásai, Marcus Aurelius Elmélkedései, a világhírű mű. „Írtam a kvádok földjén, a Garam mentén” – zárja gondolatait. 174 forró augusztusában került sor a következő ütközetre. A germán kvádok számbeli túlsúlyban voltak. A rómaiakat ügyes csellel olyan területre csalták, ahol körülfoghatták őket. A légiók helyzetét az is nehezítette, hogy ez a terület – a tikkasztó nyár derekán – tökéletesen víztelen volt. A kvádok tisztában voltak helyzeti előnyükkel.

Ám a csata során egyszerre csak nehéz viharfelhők gyülekeztek az égen. A zivatar egyszeriben vízhez juttatta a légiókat, a kvádok közé pedig villámok csapkodtak. Tűz támadt, égett a tábor, s fejükre jégeső hullott.

Ekként győztek hát Marcus Aurelius katonái. A kvádok vert seregének jó részét foglyul ejtették. Az „esőcsoda” történetére mind a római államvallás, mind pedig a keresztény mítosz igényt tartott. Rómában a Piazza Colonnán máig áll Marcus Aurelius császár diadaloszlopa. Ennek domborművei filmszerű sorozatban mondják el a Garam-vidék „esőcsodájának” históriáját. A római vallás hitvalló szobrásza Jupiter Pluviusnak – az esőistennek – tulajdonította a diadalt. A domborművön Jupiter Pluvius széttárt karral áll. Jobb karján vannak az esőtől erősödő rómaiak, bal karján a villámverte kvádok. A győzelmet maga Marcus Aurelius császár is az égiek segítségének tulajdonította. Csodát látott az égiek beavatkozásában, Rómában álló diadaloszlopa pedig történelmi bizonyíték az „esőcsodáról”, amely a mi vidékünkön történt több mint 1800 évvel ezelőtt.

Ha belelapozunk a község történetébe, a következő elnevezésekkel találkozunk: Kousd, Kuuesd, Keuesd, Kwesd, Kevesd, Kövesd, Garamkövesd, Hronská Kamenica és 1928-tól Kamenica nad Hronom. Első elnevezése, a Kuesd 1320-ból származik. Ez az adat az esztergomi káptalan levéltárában található (24-2-3). A község ősi birtokosa az esztergomi káptalan volt. A török megjelenéséig virágzó község. Fennmaradt jobbágynevek 1420-ból: Benedictus Bakos, Blasius, Mathias Chech, Michael Filius Stephani Fabri.

1320-ban az esztergomi Ágoston-rendi szerzetesek a kövesdi malomhelyet az esztergomi káptalannak adják. 1420-ban Kövesdy Balázs itteni birtokrészét a káptalannak adja. A XVI. szászad elejéről okleveles adatok tanúsítják a jobbágyság kötelezettségeit. Ezek az adatok a Diplomatikai Levéltárban találhatók (DL 48305). A fennmaradt urbárium szerint 12 és ½ telken 34 jobbágy élt itt a XVI. század elején. Ebben az időben a robot keretében hosszú és gyakori szállítási teher nehezedett a kövediekre. Hajón kellett bort szállítaniuk Pozsonyból és a Szerémségből. Az uralom begyűjtött szénáját is a Dunán szállították Esztergomba. 1487-ben a szénakaszálásért és gyűjtésért a kövesdiek az uradalomtól fizetésképpen 2,29 forintot kaptak. A hajósok fizetése pontosan megszabott összeg volt, amely a távolságnak megfelelően változott. Esztergomból Kövesdre 5 dénárt, Budára és Pozsonyba 20 dénárt tett ki. Nagy gondot fordított az érsekség a kövesdi malom üzemeltetésére. 1489-ben nagy javítást végeztetett, s a munkánál igen sok napszámbért fizetett, az idegeneknek pedig 6 dénárt. Kakati és kövesdi jobbágyok is dolgoztak a javításon – ők napszámbérül 6 dénárt kaptak. Mivel bérük egyforma volt az idegen napszámosokéval, alighanem a kövesdi malomnál a robotkötelezettség ideje már lejárt.

A kövesdi malom helyszínét nem sikerült felkutatni. A községet megkerüli a Bajtai patak, amely a Garamba folyik. Ezen a patakon régebben két vízimalom volt. Az egyik még az 1940-es években is üzemelt. A forrásmunkában Uhliszka – malomként van feltüntetve. A török hódoltság alatt a község népessége erősen megfogyatkozo

tt. 1715-ben csak 30 család lakott itt. 1828-ban 106 háza és 647 lakója volt, akik mezőgazdasággal, gyümölcs- és szőlőtermesztéssel foglalkoztak. A község lakosságának többsége katolikus vallású.

Jelenleg 1391 lakosból 1051 vallotta magát római katolikusnak a népszámláláskor – 306 lakos nem nyilatkozott vallási hovatartozásáról. A község római katolikus temploma 1734-ben épült barokk stílusban, de a tornyát csak 1842-ben emelték hozzá. Szent OrbánA templom első plébánosa Vörös Ádám volt.  A templomkert bal felén Nepomuki Szent János szobra (1880), a jobb felén egy kőkereszt áll (1771). A községben volt egy Szent Orbán tiszteletére emelt kis kápolna is. Darázs János építette 1826-ban. A kápolna az 1945-ben átvonuló harcok alatt összeomlott. A süttői márványból készült emléktáblát Matus Orbán családja megmentette, és a pincéjükben őrzik. A kápolnát nem építették újjá, de a hivatalos térképeken feltüntetik. A pápai tizedjegyzékek alapján már a XIV. században is volt a községnek temploma, mely a honti főesperességhez tartozott, és Szent Mihály tiszteletére volt felszentelve.

A szőlőművelés a 19. század első felében virágzott fel. A század második felében nőtt a község jelentősége, amikor a Budapest-Bécs vasútvonal kiépítésével fontos megállóhellyé vált. VashídA vasútvonal építése 1850-ben fejeződött be. Az első áthidalás a Garamon fahíddal történt. Ezt a megoldást biztonsági okokból módosítani kellett, ezért vashídra cserélték ki 1859-ben. A híd vasszerkezetét a biedermennsdorfi (Bécs mellett) MARTIENSEN-féle gyár szállította. Közel 40 év után 1898-ban lebontották, és helyébe új vasszerkezet került. A vasútvonal a megépítésekor egyvágányú volt. Garamkövesden kezdetben nem volt megálló. A vasútállomás épületét csak 1882-ben építette az Osztrák Államvasutak Társasága. A vasútvonal 1893 óta kettős vágányú. A híd vasszerkezetét 1994-ben cserélték utoljára, nem ívszerkezetű konstrukcióval. A Garamon át 1907-1908-ban a korabeli Magyarország egyik legnagyobb ívszerkezetű közúti hídja épült. Tervezője Kovács Sebestyén Aladár és Póka Rezső. Ezt a hidat 1945 elején a németek felrobbantották. 1946-tól 1961-ig ideiglenes közúti fahíd volt a Garamon. 1961-ben új híd épült előregyártott elemekből a régi ívszerkezetű híd pillérein.

A település postája 1883-ban nyílt meg mint III. osztályú postahivatal. Kézbesítési kerülete 3 község: Bajta, Kicsind és Leléd, 2 puszta, 1 major és 2 telep volt. Postai bélyegzője egykörös volt a következő szöveggel: GARAMKÖVESD 83.OKT.20. Az első postamester Gyürky Antal volt. 1896-ban özv. Kirinyiné szül. Balog Atala volt a postamesternő. Néhány adat a postáról 1896-ba-ból: A postakocsi nappal 2-szer indult és 2-szer érkezett, kézbesítés 2-szer, a 2 levélszekrényt kétszer ürítették. Kövesd körjegyzőségi székhely is volt. Bajta, Leléd és Helemba községek tartoztak hozzá. Fényes Elek: Magyarország geogephiai szótára szerint 1851-ben a telepölésnek 656 lakosa volt, „tágas szőlőhegyén sok veres bort termest. Makkos erdeje szép. Földesura ma az esztergomi érsek. Utolsó postája Esztergom.” A község lakosai a 19. század végén fogyasztási szövetkezetet alapítottak. 1918-ig Hont vármegyéhez és a Báti, ill. 1883-tól a Szobi járáshoz tartozott. A községtől északkeleti irányban húzódik a Burda hegység. 1966-ban 364 hektárnyi részét természetvédelmi területté nyilvánították KOVÁCSPATAKI DOMBOK – DÉL néven, ahol nagyon értékes növényi és állati közösségek találhatók. Védett növényei többek között a következők: árvalányhaj – Stipa dasyphilla, apró nőszirom – Iris pumila, leánykökörcsin – Pulsatilla vuolgaris grandis, éles mosófű – Chrysopogon gryllus, tavaszi hérics – Adonis vernalis, pusztai metég – Vinca herbacea, gérbics – Limodorum abortivum, magyar lednek – Lathyrus pannonicus, virágos kőris – Fraxinus ornus, török meggy – Prunus mahaleb, húsos som – Cornus mas, pukkantó dudafürt – Colutea arborescens, törpe mandula – Amygdalus nana. A védett állatok közül a legértékesebb a rövidlábú pannon gyík – Ablepharus kitabelii. Előfordulásának itt van a legészakibb határa. Ez a legkisebb csúszómászó, hosszúsága ritkán éri el a 100 mm-t. Szlovákia községeinek honismereti szótára (Vlastivedný slovník obcí na Slovensku – SAV 1977) szerin Garamkövesden állt a 18. század közepén a megyeháza, de 1806-ban leégett. Ez az adat téves, mivel a hiteles forrásmunka szerint (Dr. Borovszky: Hont vármegye, 376.o.) a megyeháza Kemencén volt (Magyarország), nem Kövesden.

Kovácspatak
Egyedülálló növény- és állatvilágával vonzza a természet szerelmeseit. A századfordulón Kovácspatak még az egyik legkedveltebb kiránduló- és üdülőhelye volt az esztergomi és budapesti polgári és őri köröknek. Esztergomból ún. „propeller” vitte át a kirándulókat a túlpartra, a Budapest felől érkezők pedig vasúton közelítették meg a helyet. A vasúti állomásépület közvetlenül a hajóállomás fölött volt. Innen indultak a kirándulók a kiépített turistaösvényeken a Gloriett-kilátóhoz, a Nagy vendéglőhöz, melynek nagy táncterme volt, az üdülőházakhoz. A felsorolt helyek a korabeli élénk társas élet színterei voltak. A településen 1903. júl. 2.-án még postai kirendeltséget is nyitottak, amely május 1-től szeptember 30-ig tartott nyitva. A bélyegzőn a KOVÁCSPATAK, 1912 JUN 5 d.e. POSTAI ÜGYNÖKSÉG felirat volt olvasható. A postai ügynökség a garamkövesdi postahivatalhoz tartozott.